A verda

Van a Szigetközben sok kiváló vőfély, mindegyikükkel szeretek együtt dolgozni. Közöttük van az, aki már akkor vőfélykedett amikor az a szó, hogy "fancy", vagy "influencer" még nem létezett. Sőt! Abban a korszakban vágott bele a lakodalmak levezénylésébe, amit már a hipszterek sem mernének megidézni. De, hogy jön ide a fancy és tsa kifejezések? Mert van aki az akar lenni és semmit sem elérni, és van a vőfélyünk, aki úgy képviseli az utánozhatatlan és vagány eleganciával kevert stílust, hogy csak magát adja. Minden pózolás nélkül. Vegyük például a lakodalomba járóját, vagy ha akarjuk, a "céges kocsit".

Egy régi régi nagyon régi zsiguli/lada hangja veri fel az utcákat ahol a lakodalmas ház van. A tengerpartot és az indusztriális IFA kéket egyszerre megidéző színe, a rally autókra hajazó matricák (persze minden szombaton az aktuális jegyespár nevei feltüntetve), a még mindig doromboló motorja és összetéveszthetetlen dudaszólója amire már többen kapják fel a fejüket mint egy egy insta celeb újabb posztjára... a vőfély megérkezett a násznéphez :)

De a verda az csak egy különlegesség, egy kis fűszer, vagy ha tetszik, egy igen hatásos antré. De vőfélyünk enélkül is kiváló szolgáltató aki évtizedek óta úgy vezényel le lakodalmakat, hogy se honlap, se cégér, se facebook oldal nem kell neki. Minek? Tele a naptárja. És tökre megérdemelten.

 

A túltolt tavaszi szünet

Mert ugye derült égből lecsapott a Covid miatti korlátozás az esküvőkre. Alapvetően optmisita típus vagyok, igyekszem meglátni a jó oldalát mindennek. Persze szerencsés is vagyok, lévén januárban, februárban és márciusban is volt egy-egy nagy esküvőm, a tavaszi korlátozások bejelentése után pedig hamar sikerült átszervezni minden lakodalmat. Tulajdonképpen hátradőlhettem két egész és egy fél hónapra, hogy ne tegyek semmit. Már persze azon kívűl, hogy aggódjak a családomért, kifessük a szobákat, rendbe tegyük a kertet és bőszen vadásszak liszt és élesztő utánpótlásra. Ennek ellenére csak eljött az a májusi szombat ami más volt mint amit az elmúlt években megszoktam: sok éve először nem indultam esküvőre.

Nem azt mondom (írom), hogy tanácstalanul toporogtam mint az a bizonyos galamb, de volt bennem kihasználatlan energia, aminek felhasználására hiába tanácsolta kedves feleségem a fűnyírást (Hétvége van, ne zavarjuk a szomszédokat), a dolgozó szobám rendbe rakását (Már nem emlékszem a kifogásra, de jó lehetett mert azóta sem raktam rendet - kupis vagyok na.), én bizony kitaláltam, fotózni fogok. Akkor is. Így született meg az "Esküvői fényképész otthon unatkozik" képem. 

Amit követett egy bonyolúltabb, már már sziszifuszi módija a kedvenc legó készletem fotózásának, de ez már egy következő blogposzt témája :)

 

Valahol a Szigetköz egyik templomában.

A sekrestyések ajtaja (Márha van.) a szertartások alatt általában csukva van. Ha nyitva lenne sem zavarna, mert az esetek nagyrészében azért ki lehet komponálni a képből. Az esketések elhanyagolható hányadában ha nyitva van, általában mindig egy üres szobát látok. Pár éve az egyik szertartás előtt egy különösen kedves, csupamosoly sekrestyés hölgy kalauzot körbe a templomban, biztosítva, hogy a szertartás alatt bátran mozoghatok, az atyát nem fogja zavarni.

Tényleg nem zavarta, gond nélkül tudtam helyezkedni. Ki is szúrtam a nyitott ajtót, amin keresztül pont ráláttam kalaúzomra, ahogy bőszen együtt mondja az áldást az atyával. Többször is oda tudtam pillantani, végig imádkozta a hölgy a szertartást. Bár a hit nekem sosem adatott meg, mindig csodálni tudtam azokat, akik a legerősebb példáját adják a hitbuzgóságnak. Legyenek bármennyire is a templomi hiearchia létrájának legalsó fokán. 

Igen Igen Igen

Sosem fotóztam még lesből úgy, hogy lehetőleg maradjak titok és legyek észrevétlen. Pedig vőlegényünk pont ezt szerette volna, hogy így örökítsem meg amikor megkéri kedvese kezét. Ráadásul esti fényviszonyok közt. Mint két hadvezér összeültünk konspirálni. Egy esti "vissza kell ugranom valamiért a melóhelyre" magyarázat után sikerült is találkoznunk, hogy terepszemlét tartsunk. Találtunk is egy kellően kivilágított részt. Elismerem ez még nem lenne olyan nehéz, de olyan hely kellett ami mellett kellően árnyékos terület is van ahol észrevétlenül meg tudok neszülni. Ezt végül megtaláltuk, magát a lánykérést is elpróbáltuk, kinéztem magamnak a helyemet ahonnan lesben tudok várni. Mindent lefixáltunk, én ott leszek korábban, kézben a kamerákkal pedig várok, gyűrű elő, kérdés feltesz és katt katt katt. 

Otthon már jóval az indulás előtt pörögtem mint aki több kávét ivott a kelleténél, mondhatnám izgultam mint kisgyerek karácsony előtt. Vagy mint egy esküvői fotós, akit csurig töltöttek pozitív energiákkal. Már a helyszínen voltam, jött is az üzenet: 

Most fogunk indulni.
Kicsit megcsúsztunk.

Tehát van még pár percem, hogy az eddig tökéletesnek tűnő rejtekembe vetett bizalmam elillanjon. Fától fáig, bokortól bokorig osontam, mert elkapott a frász, hogy innen is, onnan is, amonnan is kiszúr majd a leendő menyasszony. Az érkező kocsi fényei megadják a készenléti jelzést, visszahúzodom oda ahova először elrejtettem magamat és bőszen fohászkodom, hogy ne most akarjon egy csapat részeg tini erre józanodni. Szépen lassan besétálnak a területre, kezemben a kamerával próbálok óvatosan közelebb cammogni, nedvesek a lehullott falevelek így azok nem ropognam a lábaim alatt. A kamerámat célra-, a levegőt meg vissza tartom. Azzal a röpke gondolattal, hogy valaki most fog leütni mert kukkolónak néz, már időm sem volt foglalkozni :) A kellő pillanatban katt katt katt katt "igen! IGEN!" katt katt :)

Na de miért is járok azóta is a fellegek felett? Mert a fentebb vázolt szervezés tudjuk milyen évben történt. Bár messzemenőkig nem panaszkodhatom 2020-ra, hiszen minden pandémia ellenére így is egy szuper szezont zárok majd le, de az, ahogy a most már vőlegényünk fültöl fülig vigyorral és határtalan optimizmussal tervezte a lánykérést az pont a következő és az azután következő szezonokat jósolta meg: minden, de minden szuper lesz!

Szóval ez a fotó számomra a hivatalos "All You need is Love and F*CK covid" képe az idei évnek :)

A tervezett sponteanitás ára

Ha jól emlékszem már négy éve készült ez a kép, amikor a nyári hétvégéken a budapesti Szabadság hidat átengedték a gyalogos forgalomnak. A jó öreg híd lényegében pontosan úgy nézett ki mint bármelyik főiskola gólyatábora. Bahia boltból szabadult fiatalok, bódult szeretünk mindenkit hangulatban, és ha nem volt csak akkor és ott több tucat gitáros két hídfő között akkor egy sem (Akkor még- vagy már nem voltak hipsterek.). Itt szúrtam ki a két srácot ahogy körbe körbe keringtek az egykerű izéiken. Azt hiszem olaszországból jöttek, szóval a balkáni angolomból kifolyólag nem értették pontosan mit akarok, és miért. Az egyikük rámnéz és elkezdi mondogatni, hogy "money". Végül is semmi sincs ingyen. "Forint is good?" Kérdezem én. "No Euro?" Kérdezte Ő. "Forint only!" Felelem én. "Forint is good!"
Hálistennek árat elfelejtettek mondani, valamit a HUF - Euro árfolyammal sem nagyon lehettek tisztában mert nagyon örültek annak a körülbelül két dobozos sör árának amit kaptak. Így belegondolva, főiskolás koromban és is boldog voltam ha ennyit összekapartam magamnak :)

Fotózás a tűző napon

Ellentmondásos cím ha megnézitek a képet. A lényege, hogy ha lehet a különnapos kreatív fotózást preferálom. Mert a lakodalom napján egyetlen egy időszakban tudunk többnyire fotózni: délben a tűző napon. Ennek hátrányairól már csillió fotós csillió bejegyzést írt, ne is vesztegessünk a miértre több betűt. Viszont az egyik előnyét ennek a képnek az elkészülténél tanultam meg. Lehet, hogy egyetlen egy határozott és nagyon erős fényforrás égeti ki a horizont jelentős részét... viszont van egy határozott és nagyon erős fényforrásunk amit ha korlátok közé szorítunk előny is lehet, csak kell hozzá hely és már is úgy játszunk a fénnyel ahogy csak szeretnénk :)